Ezen a hétvégén még várják a romantikára vágyókat Hévízen
Még ezen a hétvégén is várják a csókpadok Hévíz lakóit s vendégeit. Idén több mint 70 romantikus ülőalkalmatosság hívogatja a szerelmeseket, s a hagyományoknak megfelelően van szinglipad is, amelyen – a remények szerint – bárkire rátalálhat a szerelem….
Agrárminisztérium: Az agráriumnak következetesen kell dolgoznia a következő időszakban
Nagy István a közlemény szerint kitért arra is, hogy különösen kiemelkedő eredményt ért el a magyar mezőgazdaság tavaly.
Jelentősen emelkedett Hévízen a vendégéjszakák száma
Az előző évhez képest csaknem megduplázódott 2022-ben a Hévízen töltött vendégéjszakák száma, bár még nem éri el a 2019-es rekordév adatát, leginkább az orosz, ukrán turisták elmaradása miatt – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármeste…
Hévízen jelentősen megnőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi évben
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. hivatalos adatai szerint a vendégéjszakák száma tavaly 951.335 volt, ami a 2021-es évhez képest pedig 71 százalékos növekedés, valamint a 2019-es eredmény 77,4 százaléka.
Hévízen jelentősen megnőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi évben
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. hivatalos adatai szerint a vendégéjszakák száma tavaly 951.335 volt, ami a 2021-es évhez képest pedig 71 százalékos növekedés, valamint a 2019-es eredmény 77,4 százaléka.
Növekvő bevételekkel, csökkenő kiadásokkal tervezték Hévíz költségvetését
A város elfogadott költségvetése 4351 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel számol.
Hévízi költségvetés a háború hatásaira hangolva
A korábbi évekhez képest ismét növekvő adóbevételekkel és tovább csökkenő kiadásokkal számol Hévíz idei költségvetése.
A téli szünet után kinyitott a hévízi Fontana mozi
Egy hónapos szünet után újra kinyitott Hévíz népszerű mozija, a Fontana filmszínház, ahol mostantól a megszokott rend szerint, csütörtöktől vasárnapig peregnek a filmek, két teremben – írja a zaol.hu. Az elmúlt esztendő végén energiatakarékossági okokb…
Központi írásbeli: már megtekinthetők a javítások
Ma nézhették meg a központi írásbeli felvételi kijavított dolgozatait azok a végzős általános iskolások, akik a hévízi Bibó-gimnáziumban írták meg a magyar, illetve a matematika feladatsort. A fiatalok kizárólag a hivatalos javítási útmutatótól eltérő …
Különleges fotók készültek a Hévízi-tó közel 40 méteres mélységében
Hivatásos búvárok tevékenykedtek a forrásbarlang bejáratánál.
Ilyet csak ritkán látni! Búvárok merültek a Hévízi-tó forrásbarlangjának bejáratához
Hivatásos búvárok ellenőrizték és mérték fel a tó mélyén található forrást.
TOP 7-ben két magyar fürdő
Mutatjuk, kik kerültek a legjobbak közé. Tavaly már hasonló sikereket könyvelhetett el magának ugyanaz a két magyar fürdő, amely idén is felkerült a legjobb európai fürdők listájára. A Lonely Planet online utazási magazin tavalyi listáján a Hévízi-tó h…
Felújították a Szent Lukács otthon kápolnáját Hévízen
Befejeződött a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona kápolnájának külső felújítása. A munkálatokra pályázaton nyert 15 millió forintot a Veszprémi Érsekség hévízi intézménye. Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető a veol.hu-nak elmondta: 2020 szeptemberéb…
Európa legjobb fürdői közé sorolta a Hévízi Tófürdőt a Mirror brit napilap
A Mirror brit napilap válogatást készített Európa legjobb termálfürdőiről, a top 7-es listán Magyarországról szerepel a Hévízi Tófürdő és a budapesti Széchenyi fürdő is. A hévíziről azontúl, hogy azt írják, hogy a világ legnagyobb úszható termáltava, …
Felújították a hévízi Szent Lukács-otthon kápolnáját
Befejeződött a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona kápolnájának külső felújítása. A munkálatokra pályázaton nyert 15 millió forintot a veszprémi érsekség hévízi intézménye. Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető elmondta: 2020 szeptemberében jelent meg …