Becsvölgye

2008.05.11

Becsvölgye Zala megye egyik községe 25 kilométerre Zalaegerszegtől több kisebb mellékút kereszteződésében. Jellegzetes szeres település a Göcsejben. Hét kisebb, dombra épült településrész (szeg): Barabásszeg, Kereseszeg, Kislengyel, Pajzsszeg, Salomfa, Vargaszeg és Vörösszeg alkotja. Autóbuszok Zalaegerszeg felől érik el aa települést.

1200 körülről való a település első említése, amikor is a Becs törzshöz tartozó terület említik a környéket. Azonban egy jó ideig eltűnt ez a név, helyébe az egyes családnevekből származó szernevek kerültek. A török időkben lakott marad a település, sőt ellentétben más határmenti településsel, itt még növekszik is a lakosság száma. 1800 körül készül el református temploma a központi fekvésű Pajzsszegen. 1943-ban kerül egyesítése a sok településrész, ekkor jön létre Becsvölgye. Az 1950-es években épül meg római katolikus temploma, miközben községszerte olajkutak jönnek létre.

Becsvölgye jelenleg a település festői fekvése miatt fellendülő falusi tutizmusnak köszönheti bevételeinek nagy százalékát.

wikipedia