Balatonmáriafürdő

2008.05.11

Története
A XIX. század végén még Festetics családi kézben lévő, selymes, homokos és elég széles parttal rendelkező Balatonmáriafürdőt és környékét filoxéra-vész kezdte pusztítani. Ez az elterjedt szőlővész, nemcsak a híres csopaki, badacsonyi, füredi és zalai bortermelőket tette tönkre, de egész Európában „szőlőkáoszt” okozott.

A filoxéra-vész közben eltűnt borok közül, az 1968-ban kiveszettnek hitt pintesre, Németh Márton Cserkút mellett rátalált. Szórványban lelhető csak fel egy-egy tőkéje.

A Balatonnak fejlődnie kellett. Gróf Széchenyi Imrére, az akkori kormánybiztosra hárult a felelősség, hogy parcellázza a területet. Szívügyének tekintette. Bravúrosan teljesített, három-négy év alatt újra hazai és külföldi elvárásoknak is megfelelő magyar bort kaptunk.

Egyre többen kezdtek fürödni, de az első fürdőház, csak az 1880-as években jött létre, az első fürdőegylet pedig csak 1902-ben alakult. A Déli Vasút Társaság megállóhelyet létesített (1932-től a MÁV vette kezelésbe).

Mária-telepen és Hullám-telepen egyre több szálloda, ill. panzió alakult. Divatba jött a nyaralás, 1925-ben egyesítették a két telepen lévő területet és lett Mária-telep, ezt a nevet Széchenyi gróf feleségéről, Andrássy Máriáról kapta. A kikötő később, 1969-ben készült el. Mostani nevét, Balatonmáriafürdőt, 1927-ben kapta, majd községi rangot érdemelt ki. A második világháború hulláma a Balaton déli partján is végigsöpört, de nagyobb csatákra nem került sor.

A lakók száma egyre nőtt, bár inkább nyugdíjasokból állt. 1918-ban 555 lakost, 1926-ban 711 lakost, majd 1944-ben 800 lakost számoltak. 1977-ben azonban csökkent a látogatottsága az elmúlt harminc évhez képest, 761 főt számoltak és jelenleg 580 házat tartanak nyilván.

1942-ben megépült a parkszálló, így 2760 fő látogatót számoltak, köztük 45 külföldit.

További fejlődéseknek örvendezhetett a fürdőhely, sok pénzből emeletes szállóhelyek, éttermek, üdülőházak épültek, de a legnagyobb fejlődést az 1969-ben elkészült Övcsatorna hídja jelentette (az Övcsatorna átszeli Máriát, a kikötő a csatorna végénél van).

Ma is nagy iramban fejlődik Balatonmáriafürdő, két másik településsel, Balatonkeresztúrral és Balatonújlakkal, közös tanácsuk van, szinte már össze is épültek. Sok a német nyelvterületről érkező vendég, német testvérvárosai és vendéglői is vannak. De a magyar turistákat (vagy nyaralókat) is, szívesen várják a badacsonyi hegyekre és a keszthelyi öbölre néző strandhelyek.

wikipedia