Hévíz Hotels
Posted by admin On május - 16 - 2008

Zala megye legősibb települése, a Zalaegerszegtől 5 km-re délre, a Csengő patak által körülölelt 535 lakosú Csatár, melynek első említése már 1141-ből való: Chitary. Az 1100-as évek közepén már Bencés Apátság működött itt. Római katolikus templomát a 13. században építették román stílusban, majd 1738-ban barokk ízlés szerint állították helyre.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Becsvölgye Zala megye egyik községe 25 kilométerre Zalaegerszegtől több kisebb mellékút kereszteződésében. Jellegzetes szeres település a Göcsejben. Hét kisebb, dombra épült településrész (szeg): Barabásszeg, Kereseszeg, Kislengyel, Pajzsszeg, Salomfa, Vargaszeg és Vörösszeg alkotja. Autóbuszok Zalaegerszeg felől érik el aa települést.

Posted by admin On május - 10 - 2008

Az ötszáz lélekszámú település Zalaegerszegtől 15 kilométerre délnyugatra, dombok között fekszik. Legnagyobb patakja a Pálosfai-patak. Első említése már 1128-ból ismert. Jézus szíve római katolikus templomát 1933-34-ben építették.

Posted by admin On május - 10 - 2008

Fekvése Zalaegerszegtől 11 kilométerre északnyugatra, a Zala folyó mentén helyezkedik el. A települést keleten és nyugaton szőlőhegyek veszik körül. A községtől nem messze található Zalaszentiván vasútállomása. Sűrű autóbusz-összeköttetésben áll a megyeszékhellyel, Zalaegerszeggel.