Hévíz számtalan tartalmas kulturális és szabadidős programot kínál az idelátogatóknak. Színes programok gondoskodnak róla, hogy mindig legyen valami, amiért érdemes Hévízre látogatni, legyen az a júniusi Pünkösdi Fesztivál, a méltán híres Borfesztivál augusztusban, a szeptemberi Egregyi Szüret, irodalmi találkozók és koncertek, táncfesztiválok vagy operettestek. A városban olyan különleges művészeti csoportok tevékenykednek, mint a Musica Antiqua régizene együttes vagy a Hévízi…
Fekvése Böhönye Somogy megye nyugati felének közepén a Belső-Somogyi dombság peremén fekszik. A településen keresztezik egymást a 61-es, és a 68-as főútvonalak, valamint áthalad rajta a Balatonszentgyörgy-Somogyszob vasútvonal.
Becsvölgye Zala megye egyik községe 25 kilométerre Zalaegerszegtől több kisebb mellékút kereszteződésében. Jellegzetes szeres település a Göcsejben. Hét kisebb, dombra épült településrész (szeg): Barabásszeg, Kereseszeg, Kislengyel, Pajzsszeg, Salomfa, Vargaszeg és Vörösszeg alkotja. Autóbuszok Zalaegerszeg felől érik el aa települést.
Fekvése Bak a 75-ös (Keszthely – Rédics), illetve 74-es (Nagykanizsa – Vasvár) számú főút kereszteződésében fekvő község. Vonattal Zalaegerszegről és Lentiről elérhető. A településen számos távolsági autóbusz is keresztülhalad, összeköttetésben áll Lentivel, Zalaegerszeggel, Nagykanizsával és Budapesttel is.






