Hévíz Hotels
Posted by admin On május - 16 - 2008

Zala megye legősibb települése, a Zalaegerszegtől 5 km-re délre, a Csengő patak által körülölelt 535 lakosú Csatár, melynek első említése már 1141-ből való: Chitary. Az 1100-as évek közepén már Bencés Apátság működött itt. Római katolikus templomát a 13. században építették román stílusban, majd 1738-ban barokk ízlés szerint állították helyre.

Posted by admin On május - 16 - 2008

A több mint 500 éves település virágzó hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak. A 15- 16. században nagy számú dalmát, ill. illír, horvát nemzetiségű család telepedett le a területen, és az általuk hozott tradíciók átfonták az itt élők életét. Kialakult egy olyan jellegzetes kultúra, amely csak erre a közösségre jellemző.

Posted by admin On május - 16 - 2008

A 8-as főút mellett elhelyezkedő település első okleveles említése 1387-ből származik. Ennél jóval régebbi lehet, mert neve a honfoglalókra jellemző török eredetű személynév. 1756-ban épült katolikus templomának titulusa: Keresztelő Szent János. Műemlék jellegű az 1875-ben eklektikus stílusban épített egykori Horvát-kastély.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Az 585 lakosú település a Balatontól délre 3 km távolságra fekszik. Balatonkeresztúrról a 7-es főútról, Marcali irányában a 68-as főútról közelíthető meg. A főút kétoldalán húzódik 2,5 km hosszban.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Az egykori kis halászfalu a part menti dombokra épült, szőlők, erdők és hegységek veszik körül. A XIII. században királyi udvarnokok lakták, később helyi nemesek, a veszprémi püspökség, a somogyvári bencés apátság birtoka volt. A török támadások miatt sokat szenvedett lakosságot németekkel, telepesekkel egészítették ki a XVIII. század közepén.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Fekvése Somogy megye északi részén, a Külső-Somogyi dombvidék területén, a Balaton déli partjának közepén terül el.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Fekvése Balatonmagyaród a Kis-Balaton mellett Zalavár közelében, a Zalakomár és Sármellék között futó út mellett fekszik, autóbusszal leginkább Zalakomárról jól megközelíthető, de érkezik járat ide Keszthelyről is. A település területének egy jelentős hányada a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védettsége alatt áll.

Posted by admin On május - 11 - 2008

Balatoncsicsó a Balaton-felvidék kistelepülése a tótól 8 km-re, a Zánkát Nagyvázsonnyal összekötő úttól 2 km-re található. Gyönyörű szőlőhegyek ölelésében fekszik az alig 180 lakost számláló község. A belterületi ingatlanok 15-20 %-a üdülő ingatlanként funkcionál.

Posted by admin On május - 10 - 2008

Az ötszáz lélekszámú település Zalaegerszegtől 15 kilométerre délnyugatra, dombok között fekszik. Legnagyobb patakja a Pálosfai-patak. Első említése már 1128-ból ismert. Jézus szíve római katolikus templomát 1933-34-ben építették.

Posted by admin On május - 10 - 2008

Alsóújlak 632 fő lakosú kisközség. Nyugat-dunántúlon, Vas-megyének délkeleti részén, nyugat-kelet felé húzódó kemenesaljai dombvonulat közepe táján a Rába folyó jobb partján, Vasvár város szomszédságában fekszik. Dombok és völgyek váltják egymást, gyönyörű kilátással. A vidék útjaik 70 éves hársfa sorok szegélyezik. A 8-as számú út a falut két részre osztja.