Csapi Zala megye déli részén, Nagykanizsától északkeletre fekvő kistelepülés. Önkormányzata Nagyrécse községben működik. A település közúton Galambok és Zalasárszeg felől érhető el egy-egy három, illetve négy kilométeres bekötőúton a 7-es főút felől.
A falu legfőbb nevezetessége a Szent László király tiszteletére szentelt templom és a személyéhez fűződő itteni legenda. A monda szerint Szent László király az ellenség elől menekülve Kanizsán a mocsárba ugratott. Lova kitartó úszás után tudott csak partot érni egy kis szigeten.
Fekvése Bókaháza a Zala völgyében a Zalai-dombság keleti felén fekszik. A Galambok–Zalaszentgrót mellékút észak-déli irányban keresztezi a települést. Ebbe fut be egy kisforgalmú út Gétye irányából. Rendszeres autóbusz-összeköttetésben áll Keszthellyel, illetve a környező településekkel.
Története A település mint Bázakerettye csak 1937 óta létezik, előtte két önálló településből Bázából és Kerettyéből állt. Báza – jelentése bodza (szláv) – első említése 1352-ből való, Kerettye – jelentése vakondok (szintén szláv) – pedig 1353 óta szerepel az iratokban.
Hagyományos fürdőváros. Múltjáról a rádpusztai romtemplom XIII. századi maradványai, a késő barokk Szent Donát kápolna, kúriák és udvarházak mesélnek. Természeti értékei közül a Szalay-udvarház parkja, valamint az Irma-pusztai halastórendszer nevezetes.
Története Tüttös (,,Teu Teus”) formában Bakkal együtt 1239-ből való első említése. A település középkori történelme nem ismeretes, de feltételezhető, hogy Bakkal együtt cserélt gazdát. Azt viszont tudni, hogy a 16. században teljesen elnéptelenedett a törökök pusztítása miatt.






