Története A XIX. század végén még Festetics családi kézben lévő, selymes, homokos és elég széles parttal rendelkező Balatonmáriafürdőt és környékét filoxéra-vész kezdte pusztítani. Ez az elterjedt szőlővész, nemcsak a híres csopaki, badacsonyi, füredi és zalai bortermelőket tette tönkre, de egész Európában „szőlőkáoszt” okozott.
Archive for május, 2008
Fekvése Balatonmagyaród a Kis-Balaton mellett Zalavár közelében, a Zalakomár és Sármellék között futó út mellett fekszik, autóbusszal leginkább Zalakomárról jól megközelíthető, de érkezik járat ide Keszthelyről is. A település területének egy jelentős hányada a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védettsége alatt áll.
Hagyományos fürdőváros. Múltjáról a rádpusztai romtemplom XIII. századi maradványai, a késő barokk Szent Donát kápolna, kúriák és udvarházak mesélnek. Természeti értékei közül a Szalay-udvarház parkja, valamint az Irma-pusztai halastórendszer nevezetes.
A Balaton déli partján, annak is a nyugati végén található Balatonkeresztúr, éppen ott, ahol a tó mellett futó 7-es főút Nagykanizsának tartva délre kanyarodik. Utak és vasutak kereszteződésében fekszik a település, egyes feltételezések szerint e sajátosságra utalhat a neve is, bár az eredetről számos elképzelés él.
Fekvése A Balatontól mindössze nyolc kilométerre, a Henyei-hegy keleti lábánál fekvő kis település. Délről Köveskál, nyugatról Monostorapáti, északról Kapolcs és keletről Monoszló határolja. Csak közúton érhető el a település, a Balaton felől a 71-es úton Kővágóörs és Köveskálon át, Tapolca felől Monostorapátin keresztül.
Balatongyörök a Balaton északi partján, a Keszthelyi-öböl szájánál fekvő település, a 71-es főút mellett. A község két vasútmegállóhellyel (Balatongyörök és Becehegy) rendelkezik a Balatonszentgyörgy–Keszthely–Tapolca vasútvonalon. Sűrű autóbusz-összeköttetésben áll Keszthellyel és Tapolcával.
A Nagyberek a Balaton partját mintegy 23 km hosszan kíséri. Egykoron a tómederhez tartozott, talaja a lecsapolás után sem kedvezett semmiféle mezőgazdasági termelésnek, így egyes területei eredeti szépségükben megmaradtak.
A Tapolcai-medence peremén helyezkedik el Balatonederics. Vulkánikus földkúpoktól – Szent-György hegytől, Csobánctól- félkörben fogva található. A hegységek, a dombság, a síkság a Balaton és a patakok változatossá teszik a tájat. A hegyek zöldjei közül ki-kinéző fehér dolomitrögök még jobban kiemelik a táj változatos szépségét.
Balatoncsicsó a Balaton-felvidék kistelepülése a tótól 8 km-re, a Zánkát Nagyvázsonnyal összekötő úttól 2 km-re található. Gyönyörű szőlőhegyek ölelésében fekszik az alig 180 lakost számláló község. A belterületi ingatlanok 15-20 %-a üdülő ingatlanként funkcionál.
Fekvése Balatonboglár a Balaton déli partján Balatonlelle és Fonyód városokkal szomszédos, az M7-es főútvonal mentén található.






